Budapest, Jász utca 92.
A város növekedésével, a kereslet bővülésével és főleg a kiszámíthatóság érdekében a XIX-XX. század fordulóján megalakultak az első jéggyárak a magyar fővárosban. Ezek eleinte még szintén a természetből nyert jég szakszerű tárolásával működtek, később azonban egyre inkább teret hódított a műjég előállítása.
AZ Országház levegőjét is hatalmas jégtömbökkel hűtötték. A jégkamrát nem régiben találták meg a Kossuth tér felújítása során.
Bővebben:
A folyékony széndioxidból előállított szárazjég nagyon sok jó tulajdonsággal bírt. Kiváló volt többek között hűtés és hűtve szállítás céljára, ami széleskörű kelendőséget biztosított a terméknek. Óriási előnye volt az, hogy mivel mesterségesen történt az előállítása, nem kellett a természet kiszámíthatatlanságára bízni a hűtést, és a jég mennyiségét.
Budapesten az első jéggyárak a következők voltak: Erzsébet Jéggyár Rechnitzer és Bruckner az akkori VII. Kerületi Hajtsár utca (Hungária körút) 153. alatt. A Fővárosi Jéggyár Rt szintén ebben a kerületben, a Kövér Lajos utca 21. alatt működött. A Reisz és Hajós Óbudai Kristályjéggyára a III. Kerületi Szentendrei úton fagyasztotta a vizet, míg a Magyar Élelmiszerszállító Rt, ami szintén jégelőállító is volt egyben, a IX. Kerületi Tóth Kálmán utca 8-10. alatt működött. Ezeknek a gyáraknak a képviselői (név szerint: Rechnitzer János, Bruckner Adolf, Reisz Sándor, Hajós József, Stern Samu, Leicht Zsigmond, Gerlay Lajos, Gara Dezső) 1914. december 12-én délután 6 órakor az Andrássy út 5. szám alatti épületben megalapították a Budapesti Jégárusító Részvénytársaságot. A részvénytársaság központja a Nagydiófa utca 3-ban volt. Az alapító okirat szerint a cél “a jéggyártás és a jégkereskedelem fejlesztése, műjégnek és természetes jégnek vétele és eladása, bizományban valamint saját
számlára.”
A jégárusító részvénytársaság a lehető legrosszabb időpontban rögzítette alapítását. Ez volt az az év, amikor az első világháború kirobbant. Bár az ország, illetve a főváros területén ostrom nem volt és frontvonalak sem húzódtak
Budapest közelében, a vészterhes korszak mégis megnehezítette a mindennapokat. Az 1916. évi beszámolók már sorolják is a nehézségeket: lórekvirálás, az ún. erőtakarmányok mennyiségének csökkenése, ami az igahúzók mindennapi energia utánpótlását nehezítette. A munkások rendre megkapták a behívóikat, aminek egyrészt az lett az eredménye, hogy vagy egyáltalán nem volt munkaerő vagy ha volt is, az folyamatosan változott, s így a munkafolyamatokban mindig új ember betanításával telt az idő. A szállítás is nehézkessé vált, és az egyre jobban fogyó lóállomány miatt a jégkiszállítás költségei is megugrottak. Ennek ellenére az első üzleti évet “szerény eredménnyel” zárta a társaság, bruttó 46871,4 Korona nyereséget termelve.
A háború befejezése után a termelés újra kiegyensúlyozott lett, bár az újrakezdés nagyon nehéz volt a jéggyárak számára is. Néha még mindig olyan beszámolókat lehet olvasni, amelyek továbbra is a különböző okokból adódó problémákról szólnak. 1920-ban, az V. üzletévről szóló IV. jelentésben ezt olvashatjuk:
“Az elmúlt évben – mint az előzőben is – a Mészárosok Jéggyárát, sőt a Fővárosi Jéggyárat sem hozhattuk üzembe, óbudai gyárunk pedig félüzemmel dolgoznak, sokszor még ezt is redukálnunk kellett".
Talán a legszomorúbb felszólalás 1922. május 29-én hangzott el a közgyűlésen.
“Tisztelt Közgyűlés! Az elmúlt üzletév fogyasztás tekintetében a háborús évekkel szemben némi javulást mutat ugyan, de semmivel sem jobb a helyzet az üzemanyagok beszerzésével, úgy hogy a kötelékünkbe tartozó gyárak korántsem
felelnek meg az irányukban támasztott igényeknek. Az óbudai jéggyár az elmúlt évben is csak fél üzemmel dolgozott, a Fővárosi Jéggyár napi termelése mindössze 3 wagon volt, az Erzsébet Jéggyár pedig szintén alatta maradt normális teljesítményének. A mutatkozó hiányokat csak nagy anyagi nehézségekkel tudtuk részben pótolni a Kőbányai Részvényserfőzdében eszközölt bevásárlásainkkal. A hosszú háború és az azt követő idők fogatainkat teljesen lerontották, felszereléseik elhasználódását idézték elő és miután a vas és faanyagok az elmúlt üzletévben érték el a drágaság tetőpontját, költségeink példátlan módon emelkedtek, úgyhogy eredményeink – sajnos – ez évben sem igazolták reményeinket. Mérlegünk 10.509 Korona 44 fillér veszteséggel zárul."
A Budapesti Jégárusító Rt életében az 1920-as évek elején nagy változások álltak be. Pontosan nem ismert, hogy mikor, de a központi telep a Nagydiófa utcából az akkor VI. kerülethez tartozó Jász utcába helyezte át a székhelyét (ma XIII. kerület). A továbbiakban a Jász utca 100 alá címződtek a részvénytársasághoz írott levelek.
A Jász utcában történt központosítás 1921-ben már minden bizonnyal megtörtént, mivel az egyes tagtelephelyek a "Budapesti Jégárusító Rt központi budgetjéhez” való hozzájárulás felsorolásakor már a Jász utcai címet említik. A
vállalat céljának megnevezésében is némi változás történt a korábbiakhoz képest. Ekkor már sokkal határozottabban említik a műjég készítést, mint a vállalat célját.
“A vállalat tárgya jégnek gyári vagy más úton való előállítása, beraktározása és egyéb hűtőipar űzése, valamint műjégnek és természetes jégnek vétele és eladása, bizományban, valamint saját számlára.”
Ami azonban még jelentősebb változás, és eredményét tekintve már abszolút fejlődésnek tekinthető fejlemény volt, arról egy 1928-as beszámolóból értesülhetünk:
“Dacára a műjégfogyasztás emelkedésének, a súlyos gazdasági viszonyok következtében csak nagy körültekintéssel, összeköttetéseink és helyi ismereteink kihasználásával tudtuk azt elérni. Fogyasztó közönségünk érdekeit szem előtt
tartva, felépítettük az ország legmodernebben berendezett jéggyárát a Jász utcai telepünket, hogy a legmelegebb nyári napokban is hiánytalanul, könnyűszerrel tudjuk a szükségletet kielégíteni." (1928. április 26.)
Az idézett sorokból tehát az is kiderül, hogy az 1920-as évek második felében a műjég egyre jobban teret hódított, olyannyira, hogy egy új előállító gyártelepet is létrehozhattak a maradéktalan ellátás érdekében. Az új gyáregység, az Angyalföldi Műjéggyár 1927-ben a Jász utca 92. szám alatt épült fel. Érdekes, hogy a későbbiekben a legújabb jéggyárról hosszú évekig úgy írnak, mint a “központi telep jéggyára”.
Ez a terület a Rákos-pataktól nem messze, szinte annak a partján található. Ennek nagyon nagy jelentősége lesz a jéggyár életében. A Rákos-patak mente ugyanis szintén nagyon korai időktől fogva a jégvermek és jégaszalók hazája volt. A jég, lehet mondani, ugyanolyan fontos terméke volt Angyalföldnek, mint a későbbi mesterségesen előállított gyári termékek. A patak még a legaszályosabb nyarakon sem száradt ki soha, aminek a forrása egyrészt a Gödöllői-dombságról összegyűjtött csapadék, másrészt a Duna által magasan tartott talajvíz. A patak eredetileg több ágra szakadva torkollott a Dunába. Az 1910-es évek elején még ismerték a Köszörűs- vagy más néven Büdös-árok nevezetű ágát, ami a mai Fertőtlenítő Intézet helyén érte el végcélját és egyesült a nagy folyóval. A Büdös-árok valójában már az 1870-es években elveszthette jelentőségét mint meder, ugyanis vize, amikor a Rákos két ága közötti területet jégaszalók céljaira felhasználva árok- és töltésrendszereket építettek ki már többé nem folyhatott bele a Dunába. Innen ered a népi Büdös-árok megnevezés is, mivel a jégaszalók medrébe leeresztett (álló)vizek megposhadtak és megbüdösödtek.
Az új jéggyár megnyitásának évében a nagy "jegesek" kartell megállapodást kötöttek egymással. Az 1927. október 10-én keltezett egyezséget az Erzsébet Jéggyár, a Fővárosi Jéggyár, az Óbudai Jéggyár és a Magyar Élelmiszer Szállító Rt írta alá. Az egyezséget feltehetően az motiválta, hogy a jégárusítás ez idő tájt még mindig problémákkal küzdhetett. A Budapesti Jégárusító Rt a fővárosba címzett tejküldeményeket szállító vasúti kocsik hűtését például elvesztette, a jégárak lemorzsolódtak. Valószínűleg ebben a szorult helyzetben ezért is jött létre a kartell megállapodás. Az angyalföldi új gyár létesítését is feltehetően az motiválta, hogy haladva a korral, annak szükségleteivel lépést tartva, modernizálják a termelést a piacbővülés érdekében. Ahogy a vezetők írták
“fogyasztóink igényeinek és szükségleteinek kielégítésére magát a jégproduktiót is üzletkörünkbe kapcsoltuk.”
Az elemekkel szemben persze semmilyen modernizáció vagy megállapodás nem tudta felvenni a küzdelmet. 1928-ban például nagyon hideg évük volt eleinknek, ami a jéggyártásnak abszolút nem kedvezett, mivel nagyon sokáig a természetben is előfordult a jég, másrészt pedig nem is volt hűtésre szükség. A vadonatúj Jász utcai gyárat például csak a nyári meleg hónapokban tartották üzemben. (A termelés mennyiségét összehasonlítva az angyalföldi üzem volt a
legkisebb, bár a legmodernebb. Az 1928-as termelési számokat tekintve a legnagyobb az Óbudai Jéggyár volt (23.469.305 mázsa). Ezt követte a Fővárosi Jéggyár 21.581.796 mázsával. Az Erzsébet jéggyár 9.400.972 mázsás rangsorolását a Jász utcai friss telep követte a maga “csupán” 6.910.320 mázsájával.)
Az 1930-as évek elején az Óbudai Kristályjégyár, a Fővárosi Jéggyár, az Erzsébet Jéggyár Rechnitzer és Bruckner, valamint a Magyar Élelmiszer Szállító és Árukereskedelmi Rt mellett ott találjuk a Hungária Jéggyár Goldner és Fia
cég, a Soroksári Első Mészhomoktégla gyárát, illetve a Budapesti Jégárusító Rt-t. Ez utóbbi hozta a vele szerződéses viszonyban álló Angyalföldi műjéggyárat, amiről érdekes, hogy azt írták fel, miszerint a cég nem bejegyeztetett. Tulajdonosai Zinner Mór és özvegy Zinner Adolfné, újpesti lakosok. (A kapcsolódási pontokat elemezve érdekes, hogy a Fővárosi Jéggyárat és a Budapesti Jégárusító Rt-t is ugyanaz a Reisz Sándor képviselte.)
Az 1935-ben a kartell megállapodás értelmében leosztott kvóták az egyes tagok között a következők voltak:
A Budapesti Jégárusító Rt (a Budapesti Jégárusító Rt saját telepe): 2,917%.
A Magyar Élelmiszer Szállító és Árukereskedelmi Rt-nek 11,574 %-as volt.
A Fővárosi Jéggyár Rt és az Óbudai Kristályjéggyár Rt 14,007 %-kal bírt.
Az Erzsébet Jéggyár Rechnitzer és Brucknernek 6,124 %-a volt.
Az Angyalföldi Műjéggyár a 2,470 %-ával a legkisebb részesedésű volt.
A Soroksári Első Mészhomok -téglagyár Rt 5,924 %.
A Hungária Jéggyár Goldner és Fia cég 8,865 %-kal rendelkezett. Ez a nyolc cég a kartell megállapodás értelmében a kvóták 65,888%-át bírta. A feljegyzés még két további céget említ, amelyek kvótákkal rendelkeztek a jégkartellben, és ez a két cég ugyan nem kifejezetten jéggyártással foglalkozott, de úgymond "rokon" termékek előállításával. Azaz olyan italok készítésével, amelyek
számára a hűtés elengedhetetlen volt. Az egyik ilyen vállalat a Fővárosi Sörfőző Rt (23,877%) volt, a másik pedig a
Kőbányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszerművek Rt (10,235%). Úgy tűnik, a két sörfőzde haszon növekedést látott a jégbizniszbe való beszállással. Ugyanebben az évben a versenytársak szabályozták (vagy levédték?) a jégárusítás helyszíneit is. Ha 1935-ben járnánk, akkor a mai nagy melegben többek között itt tudnánk jéghez jutni (érdekes, hogy szinte csak újlipótvárosi üzleteket sorolnak fel): a Mészárosnál a Csanády utca 4-ben. Tímár
mészárosnál a Légrády utcában (ma Balzac utca), Lusztig fűszeresnél a Visegrádi utcában, a Tejesnél a Tátra utcában és a Sajtosnál a Berlini téren (ma Nyugati tér).
A központot jelentő Budapesti Jégárusító Rt telepén azt is tudjuk, hogy milyen helyiségek működtek ekkor a Jász utca 100. szám alatt. Volt gépház, légkompresszor és szivattyúház, jéggenerátor helyiség, lakatos műhely, gépház, valamint generátor helyiség, voltak természetesen kutak, WC, és a sufniban raktár. Továbbá ott voltak az istállók, a daráló helyiség, jégkamra, központi iroda, garage, udvar, irodák, üzemanyag és elektromos hálózat. (1938.)
a mai Futár utca - Jéggyár utca sarkán (az egykori Jász utcai üzem szélén) egy kiszuperált jeges kocsi, ahol hamarosan a világ újra forrongani kezdett. Az 1944. évi üzletév első felében még normális volt a termelés. Az év második felében viszont a fokozódó háborús események következtében jelentős mértékben visszaesett. Az ostrom és az azt követő zavaros idők alatt a vállalat fosztogatás következtében valamint még azt megelőzően is háborús behatások folytán jelentős veszteségeket szenvedett. 1945 márciusában már az akkori viszonyoknak megfelelő termelést sikerült elérni, de a forint stabilizációjáig (1946. augusztus 1-ig) a jégárusító nem volt nyereséges. Az 1945. évi termelés megkezdése előtt már a szükséges karbantartási munkákat sem tudták elvégezni. A részvénytársaság haldoklott…
A második világháború után az újrakezdés nagyon nehéznek bizonyult. Egy 1947. június 15-én kelt “Forintmérleg becslés a Budapesti Jégárusító Rt telepén található gépi és üzemi berendezési tárgyakról szóló feljegyzés ezt írja:
"a gyár 1946. szeptember óta nincs üzemben".
A jégárusító a háború után megszűnt ugyan, de a Jász utcai termelés még jó pár évtizedig életben maradt. Az 1950-es évektől pedig az élet is egyre inkább új mederbe terelődött. Egyre több család tudott romlandó ételhez jutni, a hűtés a mindennapok részévé kezdett válni. Nem csak a háztartásokban, de boltokban, élelmiszerüzletekben, hentesüzletekben is. Akkor még a hagyományos hűtéssel óvták a minőséget, azaz jéggel, amelyet a jégszekrényben tároltak a hűtendő áruval együtt.
A jégárusító rt-t is természetesen államosították, és a Fővárosi Ásványvíz és Jégipari Vállalatnak Jász utcai üzeme mellé időközben a Forgách utcában is létesült egy jéggyára. Az egykori tudósítás szerint 1981 nyarán már csak ez a két gyár működött. Az elkészült jégért a fogyasztóknak ide, helybe kellett menniük, a kiszállítás már megszűnt. A gyártás a hagyományos technológiával folyt, a vízzel teli vascellákat sólébe eresztették, ahol az 16-18 óra alatt 25 kilós jégtáblává fagyott. Tartós meleg esetén naponta ötezer táblát készítettek.